Tavaly év végére meghaladta a 9500 milliárd forintot a magyar privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon, ami egy év alatt több mint 16 százalékos, fél év alatt pedig közel 10 százalékos növekedést jelent.
Portfolio Privátbanki Felméréséből kiderül: ahogyan emelkedett a kezelt vagyon, úgy nőtt az egy ügyfélszámlára eső vagyon is, ami tavaly új rekordot, 163 millió forintot jelentett.
Kapcsolódó
A legnagyobb vagyont továbbra is az OTP Private Banking kezeli, de a többiek sem maradtak le mögötte: az OTP és az MBH mellett már a K&H és az Erste privátbankja is több mint 1000 milliárdos ügyfélállományt kezel.
Míg 2022-ben az egész évet végig kísérte a volatilis piaci környezet, a recessziós félelmek, a geopolitikai konfliktusok és a gyenge forint, és a mindezekből visszafogottabb vagyonbővülés, addig 2023-ban már egy sokkal kedvezőbb piaci környezetben találták magukat a szolgáltatók és az ügyfelek.
Az egy ügyfélszámlára eső vagyonban a Bank Gutmann büszkélkedhet a legmagasabb, egymilliárd forintot meghaladó meghaladó átlagvagyonnal. A második helyen a Hold Alapkezelő áll több mint 410 millió forinttal, a harmadik helyen pedig a Concorde Értékpapír ügyfélköre szerepel 364 millióval forinttal.
A belépési limitnél a sorrend a következő:
- Bank Gutmann 380 millió forint,
- Erste 150 millió forint,
- Concorde Értékpapír és a Hold Alapkezelő 120 millió forint.
A legalacsonyabb belépési összeghatár az OTP Digitális Privát Bankban van, itt elég a belépéshez 20 millió forint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak