Körülbelül 400 ezer háztartás birtokolja a teljes magyar lakossági vagyon közel felét. A hazai vagyonkezelési piacvezető elemző cége, a Blochamps Capital kigyűjtötte, hogy a 8 millió feletti prémium, a 30 millió feletti affluens, illetve a 100 millió feletti privátbanki szegmensekben lévő ügyfelek száma 650 ezerre rúg – írja az enpenzem.hu.
A mindössze az előbbi körnek az 1 százalékát kitevő magyarországi milliárdosok zsebében a teljes hazai privátbanki vagyon felénél is több koncentrálódik. A tengődő milliók és a vagyonosabbak között húzódó szakadék mellett, már az utóbbiaknál is megjelenhetett egy kisebb szakadék.
Sokakat megborított a Magyar Állampapír Plusz
A mélyülő különbségekért a Blochamps az infláció önmagában is vagyonpusztító hatása mellett a korábbi évekhez képest számottevően megnehezülő befektetési környezetet, az emelkedő belépési limiteket, illetve a vagyonosok portfóliószerkezetét is okolja.
Sokan megégették magukat például a 2019-ben befektetési csodaként ünnepelt Magyar Állampapír Plusszal, mivel aki nem szállt ki időben a papírból, tetemes reálhozam csökkenést volt kénytelen benyelni. Akik kicsit mohóbban még spekuláltak is, és az állampapír fedezetre lombard hitelt is felvettek, összességében rá is fizettek az ügyletre, tetemes mínuszba kerültek
– jegyezte meg a cég ügyvezetője, Karagich István. Szakértők szerint az előttünk álló három évben a legalább 4 milliárd forintos vagyonnal bíró hazai hipergazdagok száma legalább a negyedével fog nőni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót