A közelmúltban derült ki, hogy az Uber – amely 8 éve hagyta el a magyar fővárost – visszatér Budapestre, ám új formában. A BKK után a Nemzeti Közlekedési Hatóság is engedélyt adott a vállalatnak, ennek kapcsán a Portfolio kérdezte Kardos Esztert, az Uber magyarországi vezetőjét és Reich Ádámot, a partnercég, az F Mobilitás Kft. ügyvezetőjét.
Az interjúból kiderül, hogy kora nyári indulással terveznek, s hogy már idén több mint ezer sofőr legyen az Uber alatt.
A vállalatnál arra számítanak, hogy már az indulásnál nagy lesz a kereslet, emiatt fontos, hogy a kezdésre annyi sofőrt tudjanak bevonni, amennyit csak tudnak.
Az Uber szeretné, ha a sofőrjeik minél nagyobb bevétellel számolhatnának, ennek kapcsán a következő napokban egy minden részletre kiterjedő, átfogó információs csomagot tesznek közzé az érdeklődőknek a megfelelő csatornákon.
Reich Ádám elmondta:
„az elsők között csatlakozó sofőrök járnak majd a legjobban, hiszen ők nem csak jutalékra számíthatnak az első 3 hónapban, hanem egyéb jelentős juttatásokra is. Mindezen felül pedig további bónusz jár azoknak, akik ösztönzik társaikat is a csatlakozásra”.
Az érdeklődő sofőrök az uber.com és az Uber alkalmazásban regisztrálhatnak majd, ez a lehetőség napokon belül megnyílik.
Kardos Eszter arról számolt be, hogy mióta az Uber 2016-ban kivonult Magyarországról, a cég új vezérigazgatót nevezett ki, Dara Khosrowshahi személyében, aki az üzlet minden területét újraformálta. Ennek fényében az Uber már együttműködik a taxisokkal, így az eddigi 33 nagy világváros után most Budapest is ebbe a kategóriába tartozik majd.
Patinás cégek tűnhetnek el, tornádóként rendezheti át a taxis piacot az Uber
Pár nap alatt több mint 700 taxis jelentkezett az Uber digitális toborzására, miután a cég február 27-én bejelentette, hogy a Főtaxival együttműködve hamarosan belép a budapesti piacra. A hagyományos diszpécserközpontokat üzemeltető kisebb társaságok az élet-halál kérdésével fognak szembenézni – mondta az Economx érdeklődésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar