Pécsett a tavalyi évet követően idén sem lesz tűzijáték. Péterffy Attila, a megyei jogú város polgármestere azt írta közösségi oldalán, hogy annak költségeit inkább a pécsiekre fordítják. Itt egyébként a szilveszteri tűzijáték is elmarad. A pénzből felújították a Keller János tömböt, parkosítottak és 90 rászoruló családnak segítettek.
Szegeden tavaly maradt el a tűzijáték, aminek az összegéből tűzifát vásároltak azoknak, akik a megemelkedett energiaárak miatt nehéz helyzetbe kerültek – számolt be róla a Szegeder. A lap megemlíti, hogy korábban petíciót is indított a lakosság, hogy a parádét ne rendezzék meg. Ezt a szokását azonban nem tartotta meg az önkormányzat, mivel idén már ismét lesz tűzijáték.
Debrecenben már évek óta nem készülnek tűzijátékkal, a Haon értesülései szerint pedig ez idén sem lesz másként. Ugyanakkor mindig itt adnak otthont augusztus 20-án a Virágkarneválnak,
Bengáli tűz közepette láthatjuk, ahogy Szent István felajánlja a koronát
Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték és több száz drón lesz a tűzijátékon, augusztus 20-án. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak