Az Egyesült Államok végét jelentené, amennyiben el kellene törölni a Trump-adminisztráció által bevezetett vámokat - jelentette ki Peter Navarro, az amerikai elnök kereskedelempolitikai főtanácsadója vasárnap arra a pénteki bírósági ítéletre reagálva, amely szerint a Donald Trump által április óta bevezetett vámok többsége törvénytelen.
Peter Navarro a Fox News hírtelevízió vasárnapi heti politikai magazinjában kitartott amellett, hogy megalapozott volt vészhelyzetre hivatkozni az úgynevezett „kölcsönösségi alapú vámok", valamint az országba irányuló kábítószer-csempészet miatt Kanadára, Mexikóra és Kínára kivetett vámok esetében.
A fehér házi illetékes hangsúlyozta, hogy a kábítószer, elsősorban a fentanil számos fiatal halálát okozza, míg a külkereskedelmi hiány pusztító hatással jár az Egyesült Államok gazdaságára, aminek kezelésére a vám importszabályozó eszközként szolgál.
Peter Navarro a szövetségi fellebbezési bíróság pénteken hozott határozatát „pártos igazságtalanságnak" mondta. A határozatot mellett szavazó bírákat „taláros politikusoknak" nevezte, és kijelentette, hogy a hétből hat bíró demokrata párti.
Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kisebbségbe került bírók által megfogalmazott különvélemények nagyon erősek, és megmutatják, hogy a végső jogi fórum, a Legfelsőbb Bíróság előtt milyen érvek mellett lehet elérni, hogy a vámok életben maradhassanak.
„Ha elveszítjük az ügyet, az az Egyesült Államok végét jelenti" - fogalmazott.
A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban pénteken úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek.
A bírói tanács ugyanakkor október 14-ig engedte, hogy a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán pénteken megjelent állásfoglalásában élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.
Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977-es törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be. Emellett az elnök hivatalba lépésekor szintén vészhelyzetre hivatkozva hozott döntést a kábítószer-csempészetben, elsősorban fentanil-csempészetben érintettnek talált országok, Kanada, Mexikó és Kína elleni büntetővámról, amivel az illegális drogkereskedelem mérséklését kívánta elérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat