A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát, a vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak.
A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy
az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek.
A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.
„Ha ezeket a vámokat meg kellene szüntetni, az teljes katasztrófa lenne az ország számára" – fogalmazott és hozzátette, hogy ez pénzügyileg meggyengítené Amerikát olyan időkben, amikor erősnek kellene lennie.
Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977-es törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be.
Az Egyesült Államok költségvetésének júliusig 142 milliárd dollár bevétele származott vámokból, ami több mint kétszeresével haladja meg az előző év azonos időszakának vámbevételét.
Trump berobbantotta a vámháborút: ilyen következményekkel szembesülne Magyarország
Az amerikai elnök április 2-án sokkolta a világot, miután vámháborút indított többek között az Európai Unió ellen is: az általános 20 százalékos vám mellett az európai járműveket és alkatrészeiket 25 százalékos büntetővámmal sújtotta. A bejelentett vámok érzékenyen érinthetik Magyarországot, amely évi 6 milliárd euró (több mint 2400 milliárd forint) értékben exportál az Egyesült Államokba, főként autóipari termékeket, ipari gépeket és elektronikát. Egyelőre hatalmas kérdés, hogy mi lesz a bejelentett 90 napos felfüggesztés után. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van