Donald Trump amerikai elnök nem tudott előre az elmúlt hétvégén orosz katonai célpontok ellen végrehajtott ukrán dróntámadásról - erősítette meg a Fehér Ház szóvivője kedden.
Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Donald Trump eszközkészletének a részét jelentik az Oroszország elleni szankciók, amennyiben szükségessé válnak. Hozzátette, hogy az elnök megközelítését a kongresszus is tiszteletben tartja. A szóvivő ezzel arra utalt, hogy
a szenátus törvényjavaslatot készített elő Oroszország elleni súlyos szankciókra.
A szóvivő a hétfői isztambuli tárgyalási fordulóra utalva felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország és Ukrajna az amerikai elnök ösztönzésére bocsátkoztak közvetlen tárgyalásba, és megjegyezte, hogy a háborúban álló két fél között hasonló közvetlen kapcsolatfelvétel egy évvel ezelőtt ilyenkor még elképzelhetetlen volt.
Hozzátette, hogy az elnök pozitívan áll a tárgyalások révén elért előrelépéshez, ugyanakkor realista a helyzet megítélésével kapcsolatban, és próbálja előremozdítani a folyamatot, és nem akarja a háború további meghosszabbítását.
Karoline Leavitt szintén kérdésre válaszolva közölte, hogy az amerikai elnök részt vesz a NATO-tagországok június végi hágai csúcstalálkozóján.
A Fehér Ház szóvivője egyben megerősítette, hogy június 4-én, szerdán életbe lép a megemelt behozatali vám az acélra és alumíniumra, amit Donald Trump múlt pénteken a Pennsylvania állambeli Pittsburgh közelében acélipari munkások előtt tartott beszédében jelentett be.
A vám 25-ről 50 százalékra emeléséről szóló rendeletet az elnök még kedden aláírja - közölte Karoline Leavitt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát