Donald Trump szerint az Európai Unió és a NATO támogatásával Ukrajna képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit. Az amerikai elnök erről közösségi oldalán fejtette ki a véleményét kedden.
Donald Trump Truth Social-ön megjelent bejegyzésében arra alapozta a véleményét, hogy "teljes mértékben megismerte és megértette" Ukrajna és Oroszország katonai, valamint gazdasági helyzetét.
"Idővel, türelemmel és Európa pénzügyi támogatásával, valamint különösen a NATO-val, az eredeti határok, ahonnan a háború indult, nagyon is opciónak számítanak"
- fogalmazott az elnök.
Kifejtette, hogy Oroszország három és fél éve folytat céltalanul egy olyan háborút, amit egy "igazi katonai hatalom" kevesebb, mint két hét alatt megnyert volna. Hozzátette, hogy ez egy "papírtigrishez" teszi hasonlatossá Oroszországot.
Donald Trump szerint Oroszország nagy gazdasági bajban van, ami azt jelenti, hogy itt az idő Ukrajnának cselekedni. Megjegyezte, hogy egyébként mindkét országnak – Ukrajnának és Oroszországnak – is jót kíván, ugyanakkor közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is ellátja a NATO-t fegyverzettel, amivel a katonai szervezet azt tehet, amit akar.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben