Az egyik Donald Trump egykori, a másik pedig a jelenlegi tanácsadója: Steve Bannon és Elon Musk között nyílt vita tört ki, amely megosztja a megválasztott elnök híveit.
„Gondoskodni fogok arról, hogy Elon Muskot kirúgják a beiktatással” – közölte most Bannon a „Corriere della Serra” olasz lapnak adott interjújában. Szilveszterkor még azt mondta a War Room című podcastjában, hogy „le fogja tépni a techmilliárdos fejét”. Musk pedig korábban „aljas idiótának” minősítette Bannont, aki 2016-ban Trumpot a Fehér Házba segítette.
Steve Bannon szerint Elon Musk csak pénzt akar, ezért ő mindent megtesz majd azért, hogy ne kerüljön a Fehér Házba.
A konfliktus középpontjában a bevándorlás áll: a képzett és tehetséges bevándorlók H1B vízumjairól van szó, amelyet Musk támogat, de megreformálná őket, míg Bannon elveti a vetélytársa elképzelését, és ellenzi a világ leggazdagabb emberének a szerepét is a leendő elnöki közigazgatásban.
Donald Trump a közelmúltban Elon Musk elképzelése mellett tette le a voksát a H1B vízumok kapcsán, ám korábbi szóvivője, Sean Spicer X-en végzett felmérése szerint a MAGA (Tegyük Amerikát Újra Naggyá) bázisának 67 százaléka ellenséges ezekkel a vízumokkal szemben.
„A probléma az, hogy a technofeudális urak a maguk javára használják őket, és az emberek dühösek” – hangsúlyozta az olasz lapnak Bannon, egyben hozzátette, hogy „a Szilícium-völgyben a mérnökök 76 százaléka nem amerikai. Ez a gazdaságunk visszanyerésének központi része. Ezek a legjobb munkák, melyekhez a feketék és a spanyolajkúak nem férhetnek hozzá”.
Bannon szerint Elon Musk az Egyesült Államokban elvesztette a hitelességét: „Láthattuk tolakodó természetét, a valós problémák megértésének hiányát. Egyetlen célja, hogy trilliárdos legyen. Mindent megtesz annak érdekében, hogy minden cége védett legyen, vagy jobb üzletet kapjon, vagy több pénzt keressen.
A vagyon és a gazdagság révén a hatalom összesítése: ez a célja.
Az amerikai munkások ezt nem fogják elviselni. Támogatója voltam annak a 250 millió dolláros csekknek, amit Trumpnak írt, és támogatom az európai szélsőjobboldali mozgalmakban való részvételét: remélem, csekkeket ír, és platformot ad nekik. Ami nem jó, az az, hogy hirtelen megpróbálja alkalmazni elhibázott elképzeléseit, amelyek célja a technofeudalizmus globális szintű megvalósítása” – fűzte hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az