Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Kimberly Cheatle, a titkosszolgálat (US Secret Service) igazgatója elismerte, hogy az általa irányított szervezet hibázott, amikor nem volt képes megakadályozni a július 13-i támadást.
Azt mondta: teljes felelősséget vállal a biztonsági intézkedések hiányosságaiért. Ugyanakkor elutasította a lemondást, és azt mondta, hogy ő a megfelelő személy a titkosszolgálat vezetésére.
Kimberly Cheatle elismerte azt is, hogy a titkosszolgálat rendezvényt biztosító ügynökeit több alkalommal is tájékoztatták "egy gyanús személyről" a lövések eldördültét megelőzően, valamint arról is beszámolt, hogy a fegyverest rejtő ferde tetőt korábban biztonsági kockázatként értékelték.
A titkosszolgálat igazgatója hozzátette, hogy a merényletet követően telefonon kért elnézést Donald Trumptól az elkövetett hiányosságokért.
A kongresszusi szakbizottság több órán keresztül tartó meghallgatáson próbálta tisztázni, miként fordulhatott elő, hogy egy fegyveres férfi, Thomas Matthew Crooks képes volt elrejtőzni a republikánus elnökjelölt választási gyűlésének közvetlen közelében fekvő épület tetején, ahonnan több lövést leadva a fülén megsebesítette Donald Trumpot, megölte a kampánygyűlés közönségének egyik tagját, valamint két további embert életveszélyesen megsebesített.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért