Vajda Zoltán, az Egységben Magyarországért parlamenti képviselője korábban benyújtott egy törvénymódosítást, amely a minimálbér összegéhez kötötte volt a jelenlegi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi limitet.
Tordai Bence független képviselő Facebook-oldalán arról posztolt, hogy a kormánypártok meglepő nyitottságot mutattak a törvénymódosítást illetően, ezért Z. Kárpát Dániel, a Fogyasztóvédelmi Albizottság elnöke közösen támogatható javaslattá alakította át az eredeti indítványt.
Így, ha az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága és plenáris ülése is támogatja az egyhangúan megszavazott javaslatot, akkor 250 ezer forint lehet az ingyenes készpénzfelvételi plafon.
A posztban foglalt indoklás szerint a plafon összege már tíz éve változatlan és mára már elinflálódott, ezért volt indokolt az eredeti törvénymódosítási javaslat is. Tordai Bence szerint a változtatás egyértelműen a fogyasztók érdekeit szolgálja, számukra biztosít alacsonyabb költségeket, a bankrendszer pedig elbírja a profitcsökkenést.
Már nem divat a bankrablás, sokkal gátlástalanabb módon lopják a legtöbb pénzt
Kockázatos bankrablások helyett mindinkább az egyszerűbben feltörhető ATM-eket veszik célba az európai bűnözői csoportok. Van egy ország, amelyet kimondottan kedvelnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető