Ezrek tüntettek vasárnap Isztambulban egy új törvény ellen, amely a közbiztonságra hivatkozva Törökország-szerte elrendeli a kóbor kutyák begyűjtését.
A törvényhozás augusztusban fogadta el a törvényt, amellyel több millió gazdátlan ebet akarnak eltávolítanai a városokból.
Az állatbarátok azonban attól tartanak, hogy a gazdátlan állatok a sintértelepeken végzik vagy túlzsúfolt, betegségek sújtotta állatmenhelyekre kerülnek.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szükségesnek nevezte a törvény bevezetését az országban kialakult kóborkutya-probléma megoldására.
A vasárnapi demonstráció résztvevői ugyanakkor a törvény visszavonását követelték transzparenseikkel, amelyeken „haláltáboroknak” nevezték a menhelyeket.
Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) a törvény elfogadását követően már benyújtott egy indítványt a jogszabály visszavonásáról.
Törökországban a becslések szerint mintegy négymillió kóbor kutya él a városok utcáin, és miközben ezek az állatok többségükben ártalmatlanok, számos embert, köztük gyerekeket is ért már kutyatámadás. Egy kóbor kutyák eltávolításáért kampányoló török szervezet jelentése szerint
2022 óta 65 halálos áldozata volt az utcai kutyatámadásoknak.
Az új törvény értelmében az önkormányzatoknak kell begyűjteniük és menhelyeken elhelyezniük a kóbor kutyákat, ahol beoltják és ivartalanítják az ebeket, és csak azt követően adhatóak örökbe. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a sérült vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, illetve emberre veszélyesnek nyilvánított kutyákat elaltassák. A törvény eredetileg a macskákra is vonatkozott volna, de a közfelháborodás miatt megváltoztatták.
A törvény ellenzői egyebek között arra is hivatkoztak, hogy az amúgy is pénz szűkében lévő önkormányzatoknak nincs forrásuk a végrehajtáshoz szükséges menhelyek megépítésére, ezért előfordulhat, hogy inkább betegnek nyilvánítanak egy begyűjtött kutyát, hogy végezni lehessen vele, és ne kelljen róla gondoskodni.
Állatvédő aktivisták szerint máris elkezdődött a kutyák válogatás nélküli kiirtása a közösségi médiumokra felkerült videók tanúsága szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt