Tömegszerencsétlenség történt Törökország turisták körében népszerű, déli tartományában helyi idő szerint vasárnap délelőtt: Antalyában egy turistabusz letért az útról és szakadékba zuhant. A balesetben
legalább nyolc ember meghalt és 26-an megsérültek,
többek állapota kritikus – jelentette az AFP.
Senki nem maradt épségben
Eszerint a 34 utast szállító buszon – amit a Buzlu Turizm személyszállító vállalat üzemeltet – gyakorlatilag senki nem maradt épségben a zuhanás következtében.
Az eddigi vizsgálatok azt derítették ki, hogy miközben a jármű az északnyugat-törökországi Tekirdağból Antalya felé tartott, a vezető kezéből az északi körgyűrűn lévő, egyik többszintes autópálya-kereszteződésben csúszott ki az irányítás: a busz felborult, megcsúszott az úton, áttörte a korlátokat, majd körülbelül 15 métert zuhant.
A Turkiye Today hírportál úgy tudja, a kedvezőtlen időjárási körülmények idézhették elő a tragédiát: a térségben nedvesek az utak, napok óta esik az eső, a levegő ködös, míg a busz nagy sebességgel haladt. A baleset egyik túlélője megerősítette a török médiának, hogy rossz volt az idő, és a sofőr nem tudott kanyarodni.
Nem tudni, vannak-e külföldi áldozatok
A baleset helyszínére mentőalakulatokat, tűzoltókat és a katasztrófavédelem egységeit, valamint a rendőrséget és a csendőrséget riasztották, a sérülteket a közeli kórházakba szállítják.
Eközben már elrendelték a tartományi főügyészségen a baleset okának alapos kivizsgálását, viszont a hatóságok eddig nem hoztak nyilvánosságra információkat az áldozatok nemzetiségével kapcsolatban. Antalya metropolisz, amely a törökországi Földközi-tenger partján található, egész évben népszerű úti cél a török és külföldi turisták számára.
A szomszédos Burdur tartományban ugyanezen a napon egy másik halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt: hét ember meghalt és öten megsérültek két autó ütközésében az Antalya és Isparta közötti autópályán, a Kazah alagút közelében – számolt be a Berliner Zeitung.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni