Mint az economx.hu is megírta: péntek hajnalban csapásokat indított az amerikai és a brit légierő a jemeni húszi lázadók állásaira, a világ egyik legforgalmasabb tengeri szállítási útvonalának védelmében indított műveletet ez az akció nyitotta.
Ezt követően a Tesla bejelentette, hogy
Kapcsolódó
január 29-től február 11-ig leállítja az autógyártást a német főváros melletti gyárában, mert a Vörös-tengeren a hajók elleni támadások miatt nincs elég alkatrész az autók legyártásához
- idézi a Portfólió a Reuters-t.
A kéthetes kényszerpihenőt tartó Tesla az első vállalat, amely a zavar miatt a termelés leállítását jelentett be. Más cégeknél is keletkezett már áruhiány, a Geely és az Ikea is a szállítások késésére figyelmeztetett.
A Vörös-tengeren zajló fegyveres konfliktusok és a Jóreménység-fokán keresztül Európa és Ázsia közötti szállítási útvonalak ezzel összefüggő eltolódása a grünheidei termelésre is hatással van. A lényegesen hosszabb szállítási idők hiányt okoznak az ellátási láncokban - áll az autógyártó közleményében.
Elemzők arra számítanak, hogy más autógyártók is megszenvedhetik a vörös-tengeri konfliktus következményeit.
A Tesla a közleményében azt írta, hogy a termelés február 12-én teljes egészében újraindul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll