Aggodalmát fejezte ki az Európai Unió igazságügyi biztosa – Didier Reynders – amiatt, hogy a népszerű kínai online piacterek, mint a Shein és a Temu, egyre nagyobb számban juttatnak az EU területére olyan termékeket, amelyek komoly biztonsági kockázatot jelentenek – írja a The Guardian.
Szerintük naponta 12 millió alacsony értékű csomag érkezik, és ezek között rengeteg olyan áru van, amely megsérti az uniós előírásokat.
Kapcsolódó
A hatóságok jelenleg titkos próbavásárlásokkal vizsgálják a kínálatot, és már most is megdöbbentő példákat találtak:
- fulladást okozó cumik, amelyekről könnyedén leesnek a díszek,
- UV-védelem nélküli napszemüvegek,
- valamint olyan kozmetikumok, amelyek a termékenységre és a magzati fejlődésre is veszélyesnek ítélt anyagot tartalmaznak – pedig az EU ezt 2022 óta betiltotta.
Az Európai Unió több drasztikus intézkedést fontolgat, többek között:
- a 150 eurós vámmentes limit eltörlését,
- valamint minden csomagra vonatkozó kezelési díj bevezetését.
Az amerikai példát követve az unió célja, hogy korlátozza a szabályokat megkerülő kereskedelmet, és megvédje mind a fogyasztókat, mind a törvénytisztelő európai cégeket.
A Shein közben azt közölte, hogy 2024-ben 15 millió dollárt fordít megfelelőségi és biztonsági programokra, és 500 eladót már kizárt a piacteréről. Hangsúlyozták: minden beszállítójuknak be kell tartania a Shein szigorú előírásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek