A büntető törvénykönyv vonatkozó részeinek szigorítását jelentette be Slavica Djukic Dejanovic szerb oktatási miniszter pénteken azt követően, hogy egy nappal korábban két belgrádi általános iskolában is szülők vertek meg tanárokat.
Az egyik esetben egy anyuka előbb sértegette és fenyegette az újbelgrádi iskola biológiatanárnőjét, aki szerinte nem megfelelő év végi osztályzatot adott a gyerekének, majd rátámadt, a haját tépte, és többször meg is ütötte, könnyebb testi sérülést okozva neki. A sértett vallomásában közölte: emberi méltóságában sértették meg, és aggódik fizikai épsége miatt.
Az anyukát kínzás, bántalmazás és közveszély okozása miatt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte.
A másik esetben egy harmadik osztályos tanítót vertek meg egy kislány szülei. Az osztálykirándulásról hazatérő tanítót a diákok és a szülők szeme láttára előbb az apuka leköpte, majd az anyuka ellökte, és a haját tépte.
A szerb oktatási miniszter közölte, dolgoznak a vonatkozó törvény szigorításán, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Azt ígérte, hogy
a tanárok elleni támadásokat súlyosan szankcionálni fogják.
Véleménye szerint a tanárokra óriási nyomás nehezedik a tanév végén, amikor a szülők azt követelik, hogy a tanárok vizsgálják felül a lezárt jegyeket, vagy engedjék meg a gyerekeknek, hogy javítsanak.
„A gyerek előmenetelét év közben kell javítani, nem az iskolaév utolsó heteiben” – húzta alá a tárcavezető.
Milos Vucevic szerb miniszterelnök találkozóra hívta az oktatási szakszervezeteket, hogy megoldást találjanak a tanárok elleni erőszak visszaszorítására.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok