A spanyol kormány kedden az ország stratégiai és nemzetbiztonsági érdekeinek védelmére hivatkozva megvétózta a Talgo 100 százalékos ellenőrzését megcélzó Ganz-Mávag felvásárlási ajánlatát.
Az Euronews beszámolója szerint a CNI (Centro Nacional de Inteligencia) nemzetbiztonsági szolgálat a magyar csoport orosz kapcsolatára hívta fel a madridi kormány figyelmét.
Kapcsolódó
A nemzetbiztonsági jelentések már jó ideje hatással voltak a vállalat további sorsáról szóló tárgyalásokra, ami múlt hétfőn került végső döntésre Pedro Sánchez miniszterelnök és a kormány asztalára.
A magyar csoport az ukrajnai háború miatt kiszabott nyugati szankciókig tartotta kapcsolatát az orosz Transmasholdinggal.
A CNI és a nemzetbiztonsági jelentések azonban rámutattak a magyar és az orosz fél közti informális kapcsolatok fennmaradására.
A Ganz-Mávag a vétóra reagálva bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz Spanyolországban és uniós szinten is. A spanyol gazdasági minisztérium azonban azt közölte, hogy a döntés megfelel a külföldi működőtőke-befektetésekre vonatkozó nemzeti és uniós szabályozásoknak, valamint a belső piac védelmének.
Itthon marad a kínos tötymörgés, de a szomszédban már száguld a szupervonat
Kis híján elkészült a Budapest-Belgrád vasútvonal, legalábbis a szerbiai oldalon. November végén megindulhat a személyforgalom: a vonat 70 perc alatt teszi meg a Belgrád és Szabadka közötti 180 kilométeres távot. Csakhogy Magyarországon messze nem megy ilyen olajozottan a projekt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le