Bár az Európai Bizottság (EB) már beperelte Magyarországot az Európai Unió Bíróságán a szuverenitásvédelmi törvény miatt, még egy front nyílhat a vitatott jogszabály miatt - írta a Népszava. A lapnak Piotr Serafin, a bizottság költségvetésért felelős uniós biztosa úgy nyilatkozott: újabb következményei is lehetnek a magyar szuverenitásvédelmi törvénynek, ha az EB úgy ítéli meg a már elindult vizsgálatában, hogy az uniós Alapjogi Chartával is ütközik a jogszabály.
Arról azonban nem beszélt a biztos, hogy pontosan milyen következménye lehetne a vizsgálatnak, ha abban elmarasztalnák a törvényt. A lapnak azonban egy brüsszeli forrás azt mondta:
Kapcsolódó
ha az EB arra a következtetésre jutna, hogy az Alapjogi Chartával ellentétes a törvény, akkor akár újabb források befagyasztását is kezdeményezhetné a testület.
Az Európai Parlamentben Piotr Serafin két szakbizottság előtt értékelte, miként működik a magyar pénzek felfüggesztésénél is használt úgynevezett feltételességi mechanizmus.
Az eddig felfüggesztett pénzekről szólva a biztos azt mondta:
továbbra is a magyar kormánynál pattog a labda, a kabinetnek kell lépnie, hogy az ország hozzáférjen a már befagyasztott forrásokhoz.
A lap emlékeztet, hogy
- jogállamisági és átláthatósági problémák miatt 2022 decemberében 6,3 milliárd eurót függesztettek fel három uniós programból, ezek orvoslására a Bizottság a tagállamokkal közösen konkrét lépéseket határozott meg.
- Ebből az összegből tavaly év végén mintegy egymilliárd euró végleg elveszett: az uniós költségvetésben évekre lebontva lehet csak fölhasználni az összegeket, a 2022-re szánt pénz esetében pedig 2024 végéig lett volna lehetőség erre.
A biztos reményét fejezte ki, hogy idén előrelépés történhet, ugyanakkor rámutatott:
a magyar kormány lépései nélkül idén decemberben újabb egymilliárd eurónak mondhat búcsút az ország.
Serafin kitért a magyar modellváltó egyetemek politikai befolyásoltsága miatt visszatartott Erasmus-pénzekre is. Kiemelte, hogy bár az EB korábban világos feltételeket szabott az alapítványi fenntartású egyetemek ügyében, a magyar Országgyűlés olyan törvényt fogadott el tavaly év végén, amely nem orvosolt minden problémát, ezért maradt életben a felfüggesztés. Piotr Serafin szerint fontosak lennének olyan „okos” szabályok, amikkel a támogatások eljutnak a magyar állampolgárokhoz, bár „nem egyszerű megkerülni egy kormányt”. Az Erasmus és kohéziós pénzeken túl a Covid-járvány után létrehozott helyreállítási alapból további 10,4 milliárd euróhoz nem férünk hozzá, ezek 2026 végén vesznek el végleg, ha nem lép addig a magyar kormány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat