Rendszeresek az országban a közúti ellenőrzések, amikor az iratok megvizsgálása mellett a rendőrök szondát is fújatnak a sofőrökkel, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket. Előfordul azonban, hogy akkor is bejelez a szonda, ha sofőr egyetlen korty alkoholt sem ivott.
El is terjedt a közbeszédben, hogy akár a téli alkoholos autómosó folyadék párája, vagy egy női parfüm, netán egy szem alkoholos csoki is aktiválhatja a készülék alkoholszint-mérőjét.
Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, tehát a vezetés megkezdése előtt a legcsekélyebb alkoholfogyasztás sem megengedett, az ilyen esetek kiszűrésére hivatott a szondás ellenőrzés is - mondta el a Somogy vármegyei hírportálnak Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság (SVMRFK) szóvivője. Megerősítette ugyanakkor: valóban előfordulhat, hogy valaki nem ivott, mégis jelez a szonda. Ez azonban nagy valószínűséggel már a helyszínen tisztázható.
Például télen az alkoholos ablakmosó folyadék párája megzavarhatja a készüléket. De a szonda bejelezhet akár egy közvetlenül előtte elfogyasztott alkoholos édességre, illetve arra is, ha valaki az intézkedést megelőzően rövid időn belül alkoholos szájvízzel öblögetett, vagy netalántán egy átbulizott éjszaka után a járművezető utastársai miatt van szeszszag az utastérben
– tájékoztatott Orbán Zoltán.
Mint elmondta, a rendőrök ezekben az esetekben általában kiszállítják a sofőrt és a járműtől távolabb ismét légmintát vesznek tőle. Alkoholos csoki vagy szájvíz esetében pedig várnak pár percet, majd utána ismét újramérik az alkoholszintet.
Félnivalója tehát csak annak van, aki ténylegesen szeszes italt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt - hangsúlyozta a szóvivő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye