Marco Rubio külügyminiszter bejelentette, hogy
az Egyesült Államok megszünteti a Szíriát kormányzó Hajat Tahrir Al-Sham (HTS) külföldi terrorszervezet besorolását.
Kapcsolódó
A miniszter közleménye szerint a július 8-tól hatályos döntés összhangban van Donald Trump elnök intézkedésével, ami a Szíriával szemben érvényben lévő szankciók feloldását jelentette.
Marco Rubio hangsúlyozta, hogy a szíriai kormány elkötelezettsége a terrorizmus minden formája elleni fellépésben, valamint a HTS feloszlatásának szándéka teszi lehetővé az amerikai adminisztráció legfrissebb intézkedését, ami egyben elismeri az új szíriai kormány pozitív lépéseit.
„A külföldi terrorszervezet (Foreign Terrorist Organization - FTO) minősítés visszavonása fontos lépés Trump elnök víziójának megvalósításában egy stabil, egységes és békés Szíria felé"
- áll a közleményben.
Donald Trump elnök májusban bejelentette a szíriai szankciók feloldását, az erről szóló elnöki rendeletet pedig június 30-án írta alá.
A Hajat Tahrir Al-Sham (HTS) 2016-ban jött létre az egykori Al-Kaida terrorhálózat részként működő an-Nuszra Front iszlamista fegyveres csoport utódszervezeteként. A HTS megalakulásakor nyilvánosan szakított az Al-Kaidával, az ENSZ, az Egyesült Államok és számos további ország ugyanakkor változatlanul terrorszervezetként tartotta nyilván.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?