„Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú energetikai együttműködés” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a román energiaügyi miniszterrel, Sebastian Ioan Burdujával lefolytatott tárgyalása után, hogy a megállapodás nyomán „Magyarország és Románia energetikai együttműködése minden korábbinál szorosabb lesz a jelenlegi, válságokkal teli, bizonytalan időszakban, amikor is egyértelműen felértékelődött az ellátásbiztonság fontossága”.
„Ez kölcsönös védettséget biztosít méltányos feltételek mellett a magyar és a román fogyasztók számára egyaránt. Ráadásul az együttműködésnek kiemelt jelentőséget ad, hogy néhány év múlva Románia lesz a régió egyetlen nettó földgázexportőre és egyben az Európai Unió legnagyobb kitermelője”
– tájékoztatott.
Leszögezte, hogy az együttműködésnek jó alapot ad, hogy mindkét ország fizikai, gyakorlati kérdésként tekint az energiaellátásra az ideológiai megközelítések helyett, ahogy egyetértés van a földgáz jövőbeli szerepét illetően is.
„Jó alapot adott az együttműködéshez az is, hogy eddig is már volt egy kifejezetten aktív, dinamikus és eredményes energiaügyi együttműködés a két ország között” – fűzte hozzá.
Szijjártó a közös sajtótájékoztatón elmondta, Románia jelentős kitermelési kapacitásokkal rendelkezik, amelyek a jövőben még bővülni is fognak, emellett pedig regionális összevetésben is nagy tárolási kapacitása van a szomszédos országnak, amely ráadásul alternatív forrásokhoz is hozzáfér.
„Magyarországnak így fontos érdeke fűződött ahhoz, hogy a szomszédok közül Romániával minél előbb alá tudja írni ezt a gázszolidaritási megállapodást” – fogalmazott.
Kitért arra is, hogy a két ország már összekötötte a földgázvezeték-hálózatát, s a közelmúltban az interkonnektor kapacitását is megemelték, így
jelenleg évi 2,6 milliárd köbméternyi földgáz szállítására van lehetőség.
„A tavalyi évben összesen 1,8 milliárd köbméter forgalmazására került sor, amivel hozzájárultunk a két ország energiaellátásának biztonságához” – mondta.
A miniszter rámutatott, hogy az utóbbi évek eseményei nyomán hazánk földgázellátásában a déli irány vált dominánssá, a mostani megállapodással pedig ez még meghatározóbbá válik.
Magyarország földgázellátása a jövőben is alapvetően déli irányból történik majd
– jelentette ki.
Úgy vélekedett, Románia hatalmas lehetőség előtt áll azzal, hogy egy nagy tengeri mezőnek köszönhetően nettó földgázexportőrré fog válni.
„Ez lesz az egyetlen olyan új gázlelőhely vagy gázforrás-lehetőség, amelyik itt a régióban a diverzifikáció célját tudja szolgálni. Így természetesen érdekeltek vagyunk abban, hogy a Romániával való földgázügyi együttműködésünket kiterjesszük, és az ehhez szükséges kereskedelmi tárgyalásokat a vállalataink már folytatják is” – mondta.
„És reméljük, hogy olyan kereskedelmi megállapodást tudnak kötni, amely mind üzleti, mind pénzügyi, mind energiabiztonsági szempontból mindkét ország számára előrelépést fog tudni jelenteni”
– emelte ki Szijjártó Péter.
Újból kihangsúlyozta, szerinte „ez a történelmi jelentőségű gázszolidaritási megállapodás Magyarország és Románia között hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához és ahhoz, hogy a rezsicsökkentés eredményeit fenn tudjuk tartani”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Áttörő kutatás számol be a Covid hosszú távú hatásairól

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Lemondott az izlandi miniszter, akinek 36 éve gyermeke született egy 15 éves fiútól

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot
