A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden éjjel a Facebook-oldalán.

A miniszter kiemelte:

„A háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek".

Szijjártó Péter szerint

„Így van ez az Európai Tanács minden ülése előtt. Így van ez a szankciós csomagokról vagy az európai békekeretről szóló döntés előtt. Nincs új a nap alatt." 

A végén hozzátette:

„Most is egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó" - áll a tárcavezető bejegyzésében..

BBC: Trump visszakozott, mégsem lesz a közeljövőben Trump-Putyin találkozó

Nem tervez már Donald Trump azzal, hogy nyélbe üt egy gyors találkozót az orosz elnökkel. Kedden erről mentek a találgatások, a Fehér Ház azonban pontot tett ennek a végére. Csakhogy amíg Európa aludt, Donald Trump kért két napot, hogy eldöntse, szükség van-e a találkozóra.

Közben interjút adott a miniszter a CNN-nek.

Itt elmondta, Magyarország továbbra is készen áll az amerikai-orosz békecsúcs megrendezésére, ugyanis egyedül ez adna reményt az ukrajnai háború rendezésére, harctéri megoldás ugyanis nem lehetséges. Üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök előző héten ismét beszélt egymással, s így remény van a személyes találkozóra Budapesten, még ha most kérdések is merültek fel ennek időzítésével összefüggésben.

Szijjártó Péter a műsorvezető kérdésére válaszolva kifejtette a találkozó elnapolásával kapcsolatban, hogy Magyarország továbbra is készen áll helyszínt adni a csúcsértekezletnek. „Szeretnénk, ha a béke visszatérne Közép-Európába. Az elmúlt három és fél év folyamán a béke ügyét képviseltük. Mindent megteszünk, amit tudunk. Megkértek minket, hogy rendezzük meg ezt a csúcstalálkozót. Készen állunk rá. A résztvevőknek minden szükséges feltételt biztosítunk a sikerhez. És nagyon remélem, hogy ez a csúcstalálkozó meg fog valósulni" – fogalmazott.

Kifejezte reményét, hogy az amerikai kollégájával, Marco Rubióval tervezett szerdai találkozója tisztább képet ad majd a helyzetről. Arra is kitért, hogy az ukrajnai háborúnak nem lehet harctéri megoldása, ez a fegyveres konfliktus kizárólag a tárgyalóasztalnál érhet véget.

„Az egyetlen, amit tehetünk, hogy biztosítjuk a tárgyalások sikeréhez szükséges összes körülményt és előfeltételt. Egy dolgot tudok. Ennek a vérontásnak véget kell vetni, de ez nem a csatatéren fog véget érni. Ez csak diplomáciával, a tárgyalóasztalnál folytatott tárgyalásokkal fog véget érni. És mi készek vagyunk biztosítani ehhez a helyszínt és a szükséges feltételeket" - jelentette ki.

„Az igazság az, hogy nem Magyarország van elszigetelve, hanem az Európai Unió" – emelte ki, illetve hangsúlyozta, hogy az EU-nak nincsen szerepe a világ jelenlegi biztonsági válságainak rendezésében, s ennek szavai szerint a közösség háborúpárti hozzáállása az oka.

Az orosz elnökkel szembeni nemzetközi elfogatóparancs kapcsán pedig aláhúzta, hogy Vlagyimir Putyin nemrég az Egyesült Államokban járt, ahol nem tartóztatták le, és ha Magyarországra jön, akkor ott sem fogják.