Október 27-ig várják az ajánlatokat a Balatoni Hajózási Zrt. által kiírt közbeszerzésre, amelynek során a Dianóczki János vezetése alatt, 1967-ben épült két kiemelt építészeti emlék, a tihanyi és a szántódi kompkikötő várója kaphatja vissza eredeti eleganciáját és gazdagodhat újabb funkciókkal – számolt be a Magyar Építők. 

A feltételes közbeszerzésként kiírt projekthez a terveket a BORD Építész Stúdió készítette. Eszerint „A szántódi kompkikötő esetében tervünkben helyreállítjuk a 60-as években épült, hiperbolikus-paraboloid formájú vasbeton héjszerkezetű utasvárót, mely a jövőben is a kikötő ikonikus eleme marad. Kiemeljük a hely egyik legszebb természeti értékét, a nádas látványát. Egy levegőbe vezető kilátó útvonal létesítése által ráláthatunk majd a vízre, a nádasra és teljes kikötőre, valamint kisétálhatunk a mólóra. A szükséges kiszolgáló funkciókat tartalmazó új épületegység L alakban megtört tömege szorosan kapcsolódik a sétaúthoz és egyszerű térfalat képez a kikötő és a nádas között.”

A szakportál tájékoztatása alapján a munkálatokra 30 hónapot szánnak, és a következőkhöz keresik a kivitelezőt:

  • Építészet,
  • Tartószerkezet (statika),
  • Belsőépítészet,
  • Gépészet (víz, csatorna, fűtés-hűtés, szellőzés),
  • Elektromos (erősáramú hálózatok; gyengeáramú hálózatok, tűzjelző, IT, AV technika, biztonságtechnika),
  • Külső közmű (víz-, és csatorna, gázellátás, elektromos energia, kapcsolódó infrastruktúra),
  • Közlekedés, út- és térburkolatok,
  • Kertépítés,
  • Rehabilitációs környezetrendezés (akadálymentesítés) és
  • Vízépítési munkálatok, függőleges és rézsűs partfalak építése.

A Szántód-rév fejlesztése során nettó 430 m2 alapterületű, földszintes kiszolgálóépületet kell létrehozni, ahol a külső homlokzatfelületre egyedi gyártású, kerámia burkoló elemek kerülnek majd. A nettó 172,23 m2 alapterületű, betonszerkezetű meglévő épület teljeskörű felújítása, belső tereinek átépítése mellett pedig – többek között – 3066 m2 térburkolat készítése is a kivitelező feladata lesz, csakúgy, mint 6726 m2 aszfaltburkolat készítése vagy az épületekhez kapcsolódó belső közműhálózat kiépítése.

Tihany-rév felújításánál nettó 379,22 m2 alapterületű, földszintes vasbeton szerkezetű kiszolgáló épület felépítése a feladat, ahol a külső homlokzatfelület egyedi gyártású finombeton felületet kap majd egyedileg gyártott zsaluzattal. Emellett a nettó 160,81 m2 alapterületű, helyi védelem alatt álló, védett épület teljeskörű felújítása is a nyertesre vár. Kiegészítésként 4755 m2 térburkolat készítése és 1020 m2 zöldfelület kialakítása, valamint 2090 m2 aszfaltburkolat és 2080 m2 pályaburkolati beton telepítése is szükséges.

Mindemellett komoly vízépítési munkarészeket is tartalmaz a kiírás, amely szerint

a szántódi kikötői medence teljeskörű átépítése során a nyugati oldalon meglépő partvédőmű bontása és új partvédőmű építése szükséges, illetve a keleti oldalon a meglévő szerkezet szélesítése történhet meg új függőleges partfal és rézsűs partvédőmű kialakításával. 

A tihanyi öbölben bár a meglévő partvédőmű paraméterei nem változnak, kőszórás pótlására és a rézsűs partfal megerősítésére itt is szükség lesz.