Svájcban az éves infláció lassulása elsősorban az energia, a ruházati termékek, valamint az alkoholos italok és a dohánytermékek árának mérséklődő emelkedését tükrözte. A fogyasztói árak az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal nőttek havi szinten májusban az áprilisi stagnálást követően.
Az üzemanyag- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció havi szinten 0,2 százalékos volt, éves összehasonlításban pedig 2,2 százalékos az év ötödik hónapjában.
Annak ellenére, hogy a tavalyi 2,8 százalékos átlagos infláció nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számított, Svájcban ez így is 1993 óta a legmagasabb volt.
Legutóbbi kamatdöntő ülésén a svájci jegybank, az SNB a piaci várakozásoknak megfelelően az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,50 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot március végén.
A svájci jegybank megítélése szerint az alapkamat-emelés ellenére is a külföldről ható inflációs nyomás miatt az idén 2,6 százalékos, 2024-ben 2,0 százalékos inflációval kell számolni. 2025-ben az infláció 2,0 százalék lesz az SNB megítélése szerint; a tervezési horizont végén, 2025 negyedik negyedévében 2,1 százalékos lehet az infláció.
A svájci jegybank következő kamatdöntése június 22-én lesz.
Miért éppen svájci bankot ért el a végzet?
Svájcra eddig sokan úgy gondoltak, mint a pénzek, vagyonok végső menedékére. Ennek utolsó megnyilvánulása a svájci frank sok éves erősödése volt, a Credit Suisse összeomlása azonban végképp véget vethet a mítosznak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban