Óriási érdeklődés övezi a magyar futballistákat, a nyári időszakban több játékosunk is figyelemre méltó összegért kelt el a piacon.
A Világgazdaság összeállítása szerint a három legértékesebb focista jelenleg:
- Szoboszlai Dominik (70 millió euróért, azaz 27,3 milliárd forintért) igazolt át Liverpoolba a Lipcsétől,
- Kerkez Milos (15,5 millió euróért, azaz 7 milliárd forintért) tette át székelyhét az AZ Alkmaartól Bournemouthba,
- Szalai Attila pedig (12-15 millió euróért, azaz 4,7-5,9 milliárd forintért) cserélte le a Fenerbahce mezét a Hoffeinheimére.
A lap információ szerint a következő nagy durranás a szintén válogatott Sallai Roland klubváltása lehet, aki Törökországba igyekszik. A Transfermarkt adatai szerint a támadó jelenleg 10 millió eurót ér.
Itt be is zárulhat a kör
A VG.hu elemzése szerint további jelentős mozgás nem várható – már, ami a magyar játékosokat illeti – hiszen a piacon értékes játékosaink közül Willi Orbán (Lipcse) már 30 éves, így minden bizonnyal ő elérte karrierje csúcspontját.
Az 5 millió eurós Gulácsi Péter, aki szintén a Lipcse kötelékébe tartozik, éppen súlyos sérüléséből készül visszatérni, továbbá Schäfer Andrásnak (5 millió euró) is stabil helye van egyelőre az Union Berlinnél.
Az amerikai Philadelphiánál szárnyaló Gazdag Dániel ugyan már meglehetősen régóta kiváló formában van, azonban az amerikai bajnokság nem az a piac, ahonnan az európai élklubok komoly pénzekért vásárolnak játékosokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta