A Spar Magyarország csaknem 1112 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2024-ben, ami
4,8 százalékkal több az előző évinél, az eladott termékek mennyisége éves szinten mintegy 2 százalékkal nőtt
– mondta a vállalat elnök-ügyvezetője csütörtökön Budapesten, a cég évértékelő sajtótájékoztatóján.
Heiszler Gabriella közölte: tavaly is veszteséggel zárt a Spar Magyarország, ennek pontos összegét a vállalat éves beszámolójában május végén teszik majd közzé. A veszteség 2023-ban 18,2 milliárd forint volt.
Az árrésstop a Sparnak havi 1,5 milliárd forint veszteséget jelent.
A vállalat megérti az infláció csökkentését célzó kormányzati intézkedéseket, ezért a kiesést nem terhelték rá az árrésstop által nem érintett termékekre - mondta az ügyvezető igazgató.
A beszállítókkal ugyanakkor ártárgyalásokat kezdeményeztek, hogy az intézkedések költségeit ne csak a kereskedelem viselje; a költségek arányos részének az élelmiszerfeldolgozóknál, a gyártóknál is meg kellene jelennie – fogalmazott Heiszler Gabriella.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter