A vasárnapi Eb-döntő előtt Spanyolország a bukmékerek egyértelmű favoritja, mivel a tornán eddig mind a hat eddigi mérkőzését megnyerte, miközben 13 gólt lőtt 108 próbálkozásból. Anglia ezzel szemben csak négy összecsapáson tudott győzni, mindössze 66 lövést tudott leadni, és alig több mint feleannyiszor talált be, mint ellenfele.
Hosszabb távon Spanyolország is lenyűgözőbb eredményeket tud felmutatni, három európai koronával, míg Anglia még soha nyerte meg eddig az Eb-trófeát.
Kapcsolódó
Természetesen egy egyszeri mérkőzésen bármi megtörténhet, és Angliát nem szabad leírni. A mérkőzéstől elszakadva, ha megnézzük a két ország gazdasági teljesítményét, kiderül, hogy – a világjárványon túl – a spanyol növekedés az utóbbi években felülmúlta riválisát – állapította meg mérkőzés beharangozójában a Bloomberg.
A gazdasági szakportál elemzése szerint, ha részletesebben megnézzük a két népességet, talán több okunk van azt gyanítani, hogy a hétvégén inkább Madridban, mint Londonban tombolnak majd a bulik. A testmozgás és a várható élettartam alapján Spanyolországban egészségesebb férfiakból áll a csapat.
Jó hír viszont Angliának, hogy sokkal több igazolt felnőtt férfi labdarúgóval rendelkezik, mint Spanyolország. Ráadásul az angol válogatott játékosai nem csak átlagosan fiatalabbak – annak ellenére, hogy Spanyolországban a 16 éves csodagyerek, Lamine Yamal is játszik –, de az átigazolási piacon is jóval magasabbra értékelik őket.
Fej-fej mellett Spanyolország és Anglia
- A FIFA-rangsorban Spanyolország a 8., míg Anglia az 5. helyen áll jelenleg.
- A spanyolok eddig 12-szer szerepeltek labdarúgó Eb-n (első 1964-ben), míg az angolok 11-szer (először 1968-ban).
- Spanyolország 1964, 2008 és 2012-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, míg az angolok 2020-ban játszottak döntőt.
- Az ibériai országban 1,29 millió az igazolt felnőtt férfi labdarúgók száma, míg a szigetországban ez a szám 1,8 milliós.
- A nem sportoló férfiak aránya a lakosságon belül 19,40 százalék a spanyoloknál és 30 százalék az angoloknál.
- Az éves egy főre jutó alkoholfogyasztás 9,2 illetve 9,1 liter. Bármilyen hihetetlen, ebben az angolok a gyengébbek.
- Férfiak várható élettartama 80, illetve 78,8 év a spanyolok javára.
- A két ország népessége 48,7, illetve 57,1 millió, ez utóbbi Angliáé.
- A spanyol csapat teljes értéke az átigazolási piacon 965,5 millió euró, míg az angoloké 1,52 milliárd euró.
(Források: Instituto Nacional de Estadística, ONS, NHS, Alcohol Change UK, Világbank, WHO, Fifa, Transfermarkt. Megjegyzés: Az angliai alkoholfogyasztásra vonatkozó adatok Wales-t is tartalmazzák, és az eladott, de nem elfogyasztott mennyiségeket mérik.)
A mérkőzés előtt az újdonsült brit miniszterelnök, a munkáspárti Keir Starmer azzal az ötlettel játszadozik, hogy Anglia győzelme esetén szabadnapot adna a honfitársainak.
Ez feldobná a Spanyolországgal szembeni, fizetett ünnepnapok számában mutatkozó gyenge eredményt. Madrid ebben 14:8 arányban vezet.
A végső győztes vasárnap este 9 órától derül ki Berlinben. Talán a látványosság elvonja majd a házigazda Németország szurkolóinak figyelmét, akiknek még mindig fájhat a spanyolok elleni negyeddöntős kiesésük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben