A Qantas ausztrál légitársaság azt állítja, hogy az utolsó pillanatban volt kénytelen elhalasztani több Dél-Afrikába tartó járatának indulását, mert figyelmeztették, hogy a SpaceX rakétáiból lehulló törmelékek belépnek a Föld légterébe – számolt be a The Guardian.
Ben Holland, a Qantas hadműveleti központjának vezetője elmondta, hogy sokszor nem, vagy csak hiányos értesítést kapnak a rakéták útvonaláról és arról, hogy a törmelékei hol eshetnek majd az Indiai-óceánba, emiatt több alkalommal voltak már kénytelenek késleltetni a járataik indulását.
– mondta Ben Holland.
Hozzátette: bár igyekeznek előre módosítani a menetrendjüket, a közelmúltban több értesítés későn vagy hiányosan érkezett, ami azt jelentette, hogy néhány járatot közvetlenül az indulás előtt kellett törülniük.
A légitársaságot ugyan értesítik a földrajzi koordinátákról és a visszatérés időpontjáról, ám ezek rövid időn belül megváltozhatnak, néha egészen az indulásig módosulhatnak.
„Az ügyfelek általában megértik, hogy ez kívül esik a légitársaságok ellenőrzési körén, és hogy nem repülhetünk a területen, amikor a rakéta visszatér” – nyilatkozta ben Holland.
A Guardian úgy tudja, hogy a South African Airways járatait is érinti a SpaceX tevékenysége.
A részletekről ITT írtunk bővebben.
„Kapcsolatba lépünk a SpaceX-szel, hogy megtudjuk, finomítani tudják-e a rakéták visszatérésének területeit és időablakát, hogy minimálisra csökkentsük az utasainkat érintő kellemetlenségeket.”
„Az elmúlt hetekben több Johannesburg és Sydney közötti járat indulását el kellett halasztanunk az Egyesült Államok kormányától kapott előrejelzések miatt, amelyek a SpaceX rakéták visszatérésére figyelmeztettek"
<gu-island ,"bylinelargeimageurl":"https:="" 11="" 14="" 2020="" 2025="" 24="" article","type":"type","title":"article"},{"id":"tone="" australia-news","type":"keyword","title":"australia="" australia-news","type":"tracking","title":"australia""="" commissioningdesk="" contenttype":"article","contributionsserviceurl":"https:="" contributions.guardianapis.com","idapiurl":"https:="" data-island-status="hydrated" deferuntil="visible" elias-visontay","type":"contributor","title":"elias="" elias_visontay.jpg?width="300&quality=85&auto=format&fit=max&s=d56a92b126eda696addf6e7e8800ae0b" elias_visontay.png?width="300&quality=85&auto=format&fit=max&s=cc11eb59770e90be82567535dbd26e19" elon-musk","type":"keyword","title":"elon="" i.guim.co.uk="" idapi.theguardian.com","isminutearticle":false,"ispaidcontent":false,"pageid":"business="" img="" industry"},{"id":"science="" jan="" musk"},{"id":"type="" name="SlotBodyEnd" news","type":"tone","title":"news"},{"id":"profile="" news"},{"id":"australia-news="" news"}],"renderads":true,"islabs":false,"articleendslot":true}"="" priority="feature" props="{" qantas","type":"keyword","title":"qantas"},{"id":"business="" qantas-flights-delayed-spacex-falling-debris-sydney-to-johannesburg","sectionid":"business","shouldhidereaderrevenue":false,"stage":"prod","tags":[{"id":"business="" spacex","type":"keyword","title":"spacex"},{"id":"australia-news="" theairlineindustry","type":"keyword","title":"airline="" transport","type":"keyword","title":"transport"},{"id":"technology="" uploads="" visontay","twitterhandle":"eliasvisontay","bylineimageurl":"https:="" },{"id":"tracking=""></gu-island><svg aria-hidden="true" class="dcr-65xb9q" focusable="false" height="13" preserveaspectratio="none" stroke="var(--straight-lines)" stroke-width="1" viewbox="0 0 1300 13" width="100%" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg"> <line x1="0" x2="1300" y1="0.5" y2="0.5"></line> <line x1="0" x2="1300" y1="4.5" y2="4.5"></line> <line x1="0" x2="1300" y1="8.5" y2="8.5"></line> <line x1="0" x2="1300" y1="12.5" y2="12.5"></line></svg>
