Régóta tervezi Siófok, hogy felújítja népszerű fürdőjét, a Galeriust, amelynek honlapján jelenleg a következő felirat fogadja az érdeklődőket: műszaki felújítási és karbantartási munkálatok miatt bizonytalan ideig zárva.
Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan minden akadály elhárul a beruházás előtt, és végre birtokba vehetik a vendégek az élményközpontot.
A közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására lezárult, megtörtént a bírálat, most a közbeszerzésért felelős minisztérium jóváhagyására vár a Balaton-parti Kft.
– számolt be a fejleményekről Siófok honlapja.
Ahogy az a nagyobb beruházások esetében is gyakorlat, ezúttal is igaz: az előkészületek több időt vesznek igénybe, mint maga a kivitelezés. Ám ennyire közel még nem állt az önkormányzat ahhoz, hogy elindíthassa a tényleges munkálatokat.
Kósz Ágota, a kft. ügyvezetője elmondta: öten pályáztak a fürdőfelújításra. A bírálat során kiválasztották a leendő-lehetséges győztest és ha megérkezik a minisztériumi jóváhagyás, már csak az eredményhirdetés, majd a szerződéskötés lesz hátra a kivitelezés megkezdése előtt.
Ezeket a pénztárcabarát fürdőket érdemes felkeresni a gyógyulásért
A főváros vonzáskörzetében több olyan gyógyfürdő is található, amelyekben néhány ezer forintért is élvezhetjük a minősített gyógyvízzel teli medencéket.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező