A Shein online divat-kiskereskedő eddig csak ideiglenes, főként marketingcélú pop-up üzleteket működtetett világszerte, most azonban komoly lépést tesz és hamarosan megnyitja első állandó üzleteit Franciaországban, ahol megállapodást kötött a Société des Grands Magasins (SGM) áruházlánccal.
A Shein első állandó üzlete a párizsi belvárosban található BHV hatodik emeletén november elején nyílik meg, majd a dijoni, a grenoble-i, a reimsi, a limoges-i és az angers-i Galeries Lafayette áruházakban lesznek boltjaik.
Kapcsolódó
Frédéric Merlin, az SGM elnöke azt nyilatkozta, hogy a Shein márka bevezetése fiatalabb vásárlóközönséget vonz majd az áruházaikba.
Korántsem felhőtlen azonban a francia kiskereskedők öröme, akik erősen aggódnak a kínai cég állandó üzletekkel való megjelenésétől - számolt be a Reuters.
Eleve nehezen tudták már tartani a versenyt a Zarával, az Inditex spanyol multinacionális divattervező, gyártó és kiskereskedelmi csoport kiskereskedelmi leányvállalatával. Több francia fast fashion kiskereskedő, mint például a Jennyfer és a NafNaf, már fizetésképtelenségi eljárás alá is került. Most pedig a 12 eurós ruhákat és 20 eurós farmereket árusító Shein állandó kedvezményeivel méginkább elszipkázhatja előlük a pénzszűkében lévő fogyasztókat.
Az üzlet helyszínének kiválasztása különösen szíven ütötte őket.
„Éppen a párizsi városháza előtt hozzák létre az új Shein megaáruházat, amely – miután több tucat francia márkát elpusztított – még nagyobb mértékben kívánja elárasztani a piacunkat silány termékekkel” – mutatott rá Yann Rivoallan, a Fédération Française du Pret-à-Porter divatkereskedelmi szövetség vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le