Kizárta a bíró az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést a szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel megvádolt amerikai rapénekes és zenei producer, Sean "Diddy" Combs ügyében.
A férfival hivatalosan kedden ismertették a bíróságon az ellene felhozott vádakat, ami után őrizetbe vették. Ezzel egyidőben a vádirat részletei is megjelentek.
A szövetségi ügyészség többek között
- bűnszervezet fenntartásával,
- szexuális célú emberkereskedelemmel,
- kikényszerített prostitúcióval,
- valamint csalással
vádolja Combs-t. Ezekért legalább 15 év börtönbüntetés szabható ki, de akár életfogytig tartó ítélet sem kizárt.
A bíró annak ellenére tagadta meg az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést, hogy a többszörös Grammy-díjas énekes 50 millió dollárt ajánlott fel, valamint egyik, 48 millió dollárra becsült ingatlanát is fedezetként.
A férfi ellen 2023 novemberét követően több nő tett feljelentést szexuális és fizikai erőszak, valamint emberkereskedelem miatt. Volt olyan feljelentés is, amiben Sean "Diddy" Combs fiát, Christian-t is erőszakkal vádolták meg.
Idén márciusban az énekes ingatlanait Los Angeles-ben, Miamiban és New Yorkban márciusban a hatóságok átkutatták, bizonyítékokat foglaltak le, Combs-t többször is kihallgatták.
A rapper legutóbbi stúdiólemeze 2023-ban jelent meg, és 2022-ben a hiphop zenészek közül a harmadik lett, akinek vagyona átlépte az egymilliárd dollárt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat