míg nálunk egy egykeresős családban az éves kereset vásárlóerőben számolva 17 947 euró volt, addig Romániában 18 800. A tavalyi inflációs sokk közel 3 százalékkal csökkentette a hazai fizetések értékét, ezzel együtt több kérdést is felvet az unió adatsora.
Az adatok hitelességét megkérdőjelezi, hogy Románia ezzel a teljesítményével szorosan felzárkózott a nála jóval fejlettebb Szlovéniához és Csehországhoz. Az említett két ország a GDP-rangsorban az EU átlagos fejlettségének 90 százaléka fölött helyezkedik el évek óta, szemben Romániával, amely még mindig nem érte el a 80 százalékos szintet, ahogy Magyarország sem.
Hazánk esetében is kérdéses, hogy a 2006 óta pár év kivételével szinte mindig előttünk álló Észtországot miképpen tudtuk megelőzni.
Az Eurostat végeredményben nem kevesebbet állít, mint hogy az elmúlt évtized egyik mintaállamának számító balti országban az emberek kicsivel rosszabbul élnek, mint Magyarországon. Meglepő az is, hogy az Eurostat szerint ma már Szlovákia a legszegényebb tagállam, északi szomszédunkat ugyanis még Bulgária is megelőzi a bérek alapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram