A bukaresti kormány néhány napon belül közvitára bocsátja a helyi közigazgatás reformjáról szóló törvénymódosító tervezetet - nyilatkozta az Agerpresnek Cseke Attila.
A román fejlesztési és közigazgatási miniszter emlékeztetett arra, hogy a jogszabályjavaslat része a második deficitcsökkentő csomagnak.
Utalt arra, hogy a kabinet hiánycsökkentési csomagja három nagy részből áll.
Az első rész a decentralizációval, a döntéseknek és hatásköröknek a helyi hatóságokra történő átruházásával kapcsolatos, beleértve a szerencsejáték-szervezés engedélyezésének decentralizálását is.
A második rész eszközöket nyújt az önkormányzatoknak a helyi adók és illetékek hatékonyabb beszedésére.
Előírja például azt, hogy nem kaphat építkezési engedélyt, illetve nem vásárolhat gépkocsit vagy ingatlant az a személy, akinek adótartozásai vannak
- sorolta Cseke Attila.
A harmadik rész 20 százalékos leépítéseket ír elő az önkormányzatoknál, de nem egységesen. A miniszter szerint jelenleg is számos olyan polgármesteri hivatal van az országban, amelyek a törvényben megengedett maximális alkalmazotti létszámnál kevesebb személyt foglalkoztatnak. Ezeknél csak a betöltetlen állásokat szüntetik meg.
A törvénymódosító csomag előírja a helyi rendőrök számának csökkentését, továbbá a választott helyi és központi tisztségviselők kabinetjének karcsúsítását is.
Lehetővé tennék mindemellett a köztisztviselők munkaidejének megosztását több önkormányzat között.
„Vagyis a köztisztviselő négy órát az egyik, négy órát a másik községnek dolgozik. És nem kell mindkét községnek egy-egy teljes állású köztisztviselőt alkalmaznia" - magyarázta Cseke Attila.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta