Románia és Bulgária schengeni övezeten belüli szárazföldi határain – vagyis a görög-bolgár, a bolgár-román, illetve a román-magyar közúti és vasúti határátkelőkön – továbbra is ellenőrzik az utasokat.
A bukaresti belügyminisztérium tájékoztatása szerint vasárnaptól az ország repülőterein és négy fekete-tengeri kikötőjében szüntették be a teljeskörű határellenőrzést azon járatok utasai számára, amelyek a többi 28 schengeni tagországba indulnak, vagy azokból érkeznek. Az utasoknak azonban továbbra is rendelkezniük kell érvényes úti okmányokkal, amelyeket a repülőtereken (kikötőkben) szolgálatot teljesítő határrendészek a bűncselekmények és illegális migráció megelőzése érdekében továbbra is ellenőrizhetnek.
A repülőterek biztonsági és poggyászellenőrzési szabályaiban nincs változás, és a kiskorúak határátlépésére vonatkozó előírások is érvényben maradtak.
Romániának négy tengeri határátkelője van:
- Mangalia;
- Konstanca;
- Konstanca;
- Dél-Agigea;
- és Midia.
Ezekben a kikötőkben megszüntetik a határellenőrzést a schengeni országokból érkező, vagy azokba induló hajók legénysége és utasai számára, a schengeni országokból érkező turistahajók pedig mostantól kiköthetnek olyan romániai kikötőkben is (Tomis-Konstanca, Belona-Eforie, Limanu-Magalia), amelyek nem rendelkeznek kiépített határátkelővel. A parti őrség azonban ezeknek a járműveknek az utasait is bármikor igazoltathatja az illegális migráció megelőzése érdekében – olvasható a román belügyminisztérium tájékoztatójában, amelyet az MTI idéz.
A schengeni szabályok nem vonatkoznak Románia és Bulgária folyami kikötőire. A két ország között a Dunán közlekedő kompjáratok a – hidakhoz hasonlóan – szárazföldi határátkelőknek számítanak, az ezeket igénybe vevő utasok úti okmányait továbbra is ellenőrzik.
A román belügyminisztérium összesítése szerint tavaly több mint 23 millió utas fordult meg a romániai repülőtereken, a le- és felszálló járatok száma pedig meghaladta a 160 ezret. Utóbbiak 66 százaléka a schengeni övezeten belüli járat volt.
Az EU Tanácsának Románia és Bulgária schengeni tagságáról rendelkező tavaly december 30-i határozata nem tűzött ki céldátumot a teljes körű határnyitást illetően. A bukaresti kormánynak továbbra is kiemelt célkitűzése, hogy Románia még idén a belső határellenőrzés nélküli övezet teljes jogú tagjává váljék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban