Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videóbejegyzésében bejelentette:
amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt.
Kapcsolódó
A szlovák kormányfő elmondta: az ukrán miniszterelnökkel, Denisz Smihallal folytatott többszöri telefonos egyeztetés, valamint az Ukrajna pozsonyi nagykövetével történt hétfői megbeszélés után be kell jelenteniük, hogy
ha Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj Szlovákiába és Magyarországra irányuló exportjának korlátozásával, akkor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nem folytatja az Ukrajnába irányuló gázolajexportot, amely az ottani szükségletek 10 százalékát teszi ki.
Robert Fico hétfőn hangsúlyozta: Kijev az orosz kőolajexport tranzitjának korlátozásáról hozott lépésével Szlovákiának, Magyarországnak és Ukrajnának is árt, miközben az intézkedés kihatásait Oroszország nem is érzi meg.
Bármennyire is azt próbálja láttatni a fősodratú média, hogy a kőolajszállításból adódó jelenlegi problémáknak Oroszországban van a gyökere, látni kell, hogy a kőolajszállítás korlátozásáról szóló döntést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hozta meg július 24-én, amikor a Lukoil társaságot szankciós listára tette
– fogalmazott.
A szlovák miniszterelnök kiemelte, hogy a pozsonyi ukrán nagykövettel folytatott beszélgetésében egyértelművé tette: a szlovák közvélemény nagyon rosszul értékeli Kijev exportkorlátozó döntését, és ez a döntés sem változtathatja meg Pozsony békepárti álláspontját az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormány elutasítja, hogy egy új vasfüggöny politikája valósuljon meg az Európai Unió és Oroszország között. Hozzátette, hogy amennyiben az EU ki akar kerülni az Egyesült Államok totális befolyása alól, gondolkoznia kell az Oroszországgal folytatandó együttműködésen – írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet