Az elmúlt négy hétben, szeptember 9. és október 6. között az Árpád hídon felállított traffipaxok összesen 160 gyorshajtót mértek be - számolt be a police.hu oldalán a rendőrség.
Közülük a leggyorsabb autós 130 km/órával száguldott, amiért 100 ezer forint közigazgatási bírságot kap.
A jelzés nélküli, úgynevezett pofátlan(tan)ító autók ebben az időszakban 15 gyorshajtót állítottak meg.
Részükre a rendőrök összesen 720 ezer forint közigazgatási bírságot és 56 büntetőpontot szabtak ki.
A legnagyobb sebességű autó 115 km/h-val közlekedett, amiért 70 ezer forint közigazgatási bírság és 4 büntetőpont jár.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy folytatja az Árpád híd kiemelt ellenőrzését, tekintettel arra, hogy itt a közelmúltban több súlyos, halálos kimenetelű baleset is történt.
Tavaly nyáron egy tuningolt Mercedes sofőrje egy 26 éves, szabályosan közlekedő kerékpárost gázolt halálra, miközben egy spontán kialakult versenyben vett részt két BMW-vel.
Idén júliusban először egy lopott taxival okoztak balesetet a hídon, melyben az elkövető és két vétlen ember is életét vesztette, később egy kanyarodó autós ütött el egy kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Július 23-án pedig ismét halállal végződött egy gyorshajtás: akkor egy szabályosan közlekedő Suzuki vétlen sofőrje vesztette életét, miután belecsapódott egy piros lámpán átszáguldó Mercedes. A balesetet okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa elfutott a helyszínről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég