Kína tovább szigorítja a ritkaföldfémek és azok feldolgozásához kapcsolódó technológiák exportját – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
A közlemény szerint az intézkedések kiterjednek a ritkaföldfém-mágnesek gyártásához szükséges technológiákra, valamint bizonyos alkatrészekre és berendezésekre is. A szabályozás értelmében az ilyen
termékek és technológiák kiviteléhez ezentúl engedély szükséges, és a ritkaföldfémek újrahasznosítására szolgáló gépek exportját szintén engedélykötelessé teszik.
A kínai kereskedelmi minisztérium azt is hozzátette, hogy nem adnak ki exportengedélyt olyan külföldi felhasználók számára, akik katonai célra vásárolnák meg a termékeket. A fejlett félvezetőgyártáshoz kapcsolódó kérelmeket egyedi elbírálás alapján kezelik – közölték.
A kínai kormány korábban áprilisban már bevezetett egy sor ritkaföldfém-exportot érintő korlátozást, amely globális ellátási zavarokat okozott. Azóta néhány exportmegállapodás révén részben enyhült a helyzet, de egyes nemzetközi felhasználók továbbra is nehézségekről számolnak be az engedélyek megszerzésénél.
A tárca hangsúlyozta, hogy a mostani szigorítás célzott, és különféle engedélyezési könnyítéseket is bevezetnek. Ugyanakkor a kínai vállalatok ezentúl csak minisztériumi engedéllyel működhetnek együtt külföldi partnerekkel a ritkaföldfémekkel kapcsolatos projektekben. A külföldi gyártóknak pedig engedélyt kell kérniük, ha kínai eredetű alkatrészeket vagy gépeket használnak az érintett termékek exportjához – tették hozzá.
Kína a világ ritkaföldfém-ellátásának több mint 90 százalékát biztosítja. Ezek az elemek alapvető fontosságúak többek között az elektromos járművek, a repülőgép-hajtóművek, a katonai rendszerek és a félvezetők gyártásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon