Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha figyelmeztetett:
ha Washington ellenőrzése alá vonja Venezuela olajtermelését, az orosz olaj ára 50 dollár alatt maradhat hordónként, ami veszélyezteti Oroszország jelenlegi gazdasági modelljét.
Az orosz olaj exportára már most is zuhanóban van – novemberben 45, decemberben pedig csak 34 dollár volt hordónként –, miközben a költségvetési előrejelzések szerint az olaj- és gázbevételek 2042-re a GDP 4 százalékáról 1,9 százalékára csökkenhetnek – írja az Index.
Az orosz oligarcha úgy fogalmazott: „Ha amerikai partnereink eljutnak Venezuela olajmezőihez (Guyana mezőit már elérték), akkor a világon fellelhető olajtartalékok több mint felét ellenőrzik majd”.
Novemberben 45 dollár körül mozgott az orosz olaj ára, majd ezután decemberben 34 dollárra csökkent. Emiatt az orosz jegybank már most költségvetési megszorításokra figyelmeztetett. Egyelőre nem tudni, hogy a pénzügyminisztérium miként fogja ellensúlyoznia bevételek visszaesését, ha ez az áresés sokáig fennmarad.
Egy orosz közgazdász, Kirill Rogyionov szerint az orosz gazdaság akár már 2026 első negyedévében szembesülhet ezzel a kedvezőtlen forgatókönyvvel, s szerinte fontos lenne kikerülni a nemzetközi elszigeteltséget.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul az első rostálás a választás előtt
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak