Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
A Centr csapatcsoportosítás alegységei Krasznoarmejszk – Pokrovszk orosz neve – délkeleti részén, Csunyisine település közelében áttörték az ellenség védelmét - fogalmazta.
Kimakovszkij szerint az ukrán erők itt gyakorlatilag operatív bekerítésbe kerültek, az orosz hadsereg az összes kivezető utat elvágta, a Pokrovszkból nyugatra vezető főutat pedig tűz alatt tartja. Hozzátette, hogy az ukrán fél kénytelen Kosztyantinivka alól erőket átdobni Pokrovszk felé.
A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Pokrovszknak kulcsszerepe van a Donyec-medencében megmaradt ukrán helyőrségek ellátásában. Az agglomeráció elfoglalása lehetővé tenné az orosz hadsereg számára, hogy kijusson a donyecki régió nyugati határára és hogy folytassa offenzíváját Zaporizzsja megyében.
A moszkvai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette a donyecki régióban lévő Olekszandro-Sultine település elfoglalását, és hogy az orosz erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni. A "különleges hadművelet" övezetében mintegy 1270 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan - közölték.
A tárca közölte, hogy az orosz haderő az éjszaka folyamán precíziós fegyverekkel és drónokkal csoportos csapást mért ukrán hadiipari üzemekre, a működésüket biztosító energetikai létesítményekre, katonai repülőterek infrastruktúrájára, műveleti-harcászati rakétaállásokra, lőszer- és hadianyagraktárakra.
A jelentés a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel még több drónösszeszerelő műhelyt és -raktárt, két harckocsit és 18 páncélozott harcjárművet, három 155 milliméteres vontatott tarackot, négy irányított légibombát, továbbá 294 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy katonai műholdakkal a fedélzetén csütörtökön elindított egy Angara-1.2-es könnyű hordozórakétát a pleszecki űrközpontból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye