A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közölte, hogy pénzmosás bűntette miatt vádat emeltek egy online csalásokat támogató és az abból származó pénzek felvételét végző bűnszervezet tagjaival szemben.
A vádirat szerint
a bűnszervezet irányítója egy ukrán-magyar kettős állampolgár volt.
A férfi tartotta a kapcsolatot az online csalások egyik elkövetőjével, akinek továbbította a bűnszervezet által szerzett, célszámlaként használható bankszámlák adatait, majd hozzá érkeztek vissza a bankszámlákról felvett összegek is, amelyeket – a részesedésük levonását követően – eljuttatott megbízójának.
A bűnszervezet második szintjén öt férfi – köztük két ukrán-magyar kettős állampolgár – helyezkedett el. Ők végezték a célszámlaként használható bankszámlával rendelkező-, valamint a pénzt felvevő személyek felkutatását, irányítását, a folyamatosan cserélt SIM kártyák beszerzését, illetve biztosították az ATM-ek megközelítéséhez használt autókat. A szervezet harmadik szintjén álló két férfi feladata a készpénzek felvétele volt.
Az elkövetésben – eseti jelleggel – további 27 személy vett részt, akik vagy készpénzfelvételt végeztek, vagy az online csalásokból érkező pénzek fogadására használt bankszámlákat biztosították.
Az elkövetők 29 online csalásból származó, összesen több mint 300 millió forint átutalását tették lehetővé az általuk szerzett bankszámlákra.
A legnagyobb, 100 millió forintos összeghez azonban az elkövetők nem jutottak hozzá, mert a készpénzfelvételi kérésüket a bankautomata elsőre elutasította, majd másodjára – egy, a bankszámlán lévő inkasszó miatt – a kártyát is elnyelte. Mire a pénzt egy másik számlára átutalták volna, az összeget a nyomozó hatóság lefoglalta.
A főügyészség összesen 23 személlyel – köztük 8 bűnszervezeti taggal – szemben vádat emelt, míg 13 személlyel szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott.
A bűnszervezet vezetőjét 18 rendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás bűntettével és 1 rendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen, különösen nagy értékre, felbujtóként elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják, és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére