Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miatt Észak-Indiában – közölték kedden a helyi hatóságok. Hét embert tartóztattak le a vádak szerint, akik a mérgező szeszt szállították öt faluba, az észak-pandzsábi Amritszártól mintegy 19 kilométerre.
A körzet egyik tisztségviselője, Maninder Szing a rendőrségtől azt mondta, hogy a hatóságok az esetet követően razziát indítottak a hamisított szeszes italok ellátási láncának felszámolására a térségben.
A helyi közigazgatás orvosokat küldött a falvakba, hogy ellenőrizzék azokat az embereket, akik ihattak a szennyezett szeszből. A tüneteket mutató személyeket kórházakba szállítják, hogy megelőzzék a további haláleseteket.
A nyomozók nem közölték, hogy a gyanú szerint milyen összetevők okozták a haláleseteket és a rosszulléteket.
Indiában sokan halnak meg illegálisan, illetve szakszerűtlenül készített alkohol miatt, főleg a társadalom szegényebb rétegeiből. Ezeket az italokat általában rossz minőségű alapanyagokból, ipari alkoholból és egyéb mérgező szerekből, például növényvédő szerekből keverik ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump ide is betette a lábát, össze is omlott minden
Ez számít ma luxusnyugdíjnak itthon
Megint a kínai tűzijáték okozott robbanást
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Borzasztóan ketyeg a nyugdíjbomba, meglepő számok érkeztek
Szerdán még nyugi, aztán jön a totális káosz
A Bakonyban már készülnek a 20 centis hóra
Lecsapott az Europol, dopping nélkül maradhatnak a sportolók