A 21 Kutatóközpont által, Tordai Bence (Párbeszéd) országgyűlési képviselő megrendelésére készült, ezer fős reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy bár a Paks 2 a kormány számára stratégiai jelentőségű beruházás, a lakosság körében erős megosztottság és jelentős tájékozatlanság jellemzi a témát, miközben a politikai irányultság döntő szerepet játszik a projekt megítélésében.
Az atomenergia megítélése erősen összefügg a politikai szimpátiával: a kormánypárti szavazók körében a paksi atomerőmű támogatottsága jóval magasabb, mint az ellenzéki vagy párton kívüli válaszadók között.
Kapcsolódó
- Míg a Fidesz-szavazók kétharmada támogatja az új atomerőmű építését,
- az ellenzéki Tisza Párt támogatói körében ez az arány csak 31 százalék.
- A pártnélküliek és a bizonytalanok pedig jelentősen tájékozatlanabbak: a kutatás szerint a teljes válaszadói körből mintegy 30 százalékuk még nem is hallott a Paks 2 beruházásról.
A megkérdezettek 57 százaléka inkább a megújuló energiaforrásokat részesítené előnyben, szemben a fosszilis energiahordozók vagy az atomenergia támogatottságával, amelyek mindössze 13 és 16 százalékot kaptak.
A válaszadók több mint harmada (36 százalék) gondolja úgy, hogy szükség van újabb atomerőműre Magyarországon, 30 százalék ezzel ellentétes véleményen van, 34 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben.
A válaszadók több mint fele tisztában van azzal, hogy az új atomerőmű orosz állami bank által nyújtott hitelből valósulna meg. Ezzel összefüggésben közel minden második válaszadó úgy véli, hogy a paksi beruházás túl nagy függőséget okozna Oroszországtól.
Különösen az ellenzéki Tisza-szavazók aggodalmaskodnak emiatt: 82 százalékuk szerint ez a függőség kockázatos lehet. A kormánypártiak között viszont megosztott a vélemény, a fele nem tartja ezt problémának.
- Azok, akik kormányváltást szeretnének, vagy bizonytalanok a kérdésben, többségükben úgy gondolják, hogy egy esetleges új kormánynak fel kellene mondania az oroszokkal kötött paksi szerződéseket.
- A megkérdezettek negyede egyértelműen, további 21 százalék inkább így vélekedik, bár 39 százalék nem tudott egyértelmű véleményt alkotni.
Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes korábban egy interjúban azt mondta: Magyarország atompárti energiapolitikát folytat, ennek bizonyítéka, hogy Európában a legelőrehaladottabb atomerőmű-építés Magyarországon zajlik. Paks 2 kivitelezését orosz féllel, a Roszatommal végezzük, itt direkt amerikai szerepvállalásnak nincsen terep, és mint mondta, bár ez egy orosz projekt és az is marad, sok és nagyon komoly léptékű amerikai beszállítás történik, dollármilliárdokról beszélünk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről