Az Oxford Economics átfogó negyedéves jelentése alapján a növekedési kilátások valamelyest romlottak az előző negyedévhez képest az üzleti szektorban, ugyanakkor a vállalatok már csak elvétve tartanak további recessziótól.
A felmérés során a gazdaságelemző műhely 150 globális nagyvállalatot kérdezett meg, melyek összesen 6 millió alkalmazottat foglalkoztatnak, az éves üzleti forgalmuk pedig együttesen, hozzávetőlegesen kétezer milliárd dollár.
Kapcsolódó
A globális üzleti hangulatot mérő mutató szerint a világgazdaság vállalati szektora, a várakozások középértékéhez viszonyítva 2025 első felére a globális GDP 2,2 százalékos éves összevetésű növekedésével kalkulál.
Az Oxford Economics kiemeli, hogy ez nagyjából fél százalékponttal lassabb lenne az idei év eddigi szakaszában mért globális GDP-növekedésénél.
A jövő év egészét tekintve a várakozások középértéke jelenleg 2,3 százalékon áll, ami 0,1 százalékponttal gyengébb, mint az előző felmérés során, a felmérést végző cég saját várakozásaitól pedig jelentősen elmarad, amely 2,7 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsít 2025-re – írja az MTI.
A felmérésből az is kitűnik, hogy a korábbinál aggályosabbnak vélik a vállalkozások a világgazdaságot terhelő, lefelé ható kockázatokat. Emellett a módszertan alapján a szektor 12,5 százalékos esélyt lát arra, hogy jövőre recesszióba kerül a világgazdaság.
Kínát már temetik, a tech-szektort most kezdik temetni
Rendkívül pesszimistává váltak a befektetők a kínai gazdaság kilátásaival kapcsolatban és már rég nem a technológiai szektor a tőzsdei befektetők kedvence. A Bank of America alapkezelői felmérése szerint szinte mindenki túl magasnak tartja a jelenlegi kamatszinteket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott