Vlagyimir Putyin szerint az orosz politikai vezetés következő generációjának az ukrajnai háború veteránjaiból kell állnia – írja a HVG a Newsweek cikke nyomán.
„Meg kell keresnünk, meg kell találnunk és élre kell állítanunk azokat az embereket, akik félelem nélkül szolgálják a hazát, és akik hajlandóak kockáztatni az egészségüket, sőt az életüket is”
– jelentette ki Putyin a parlamenti pártok frakcióvezetőivel közös találkozóján az Állami Duma moszkvai épületében. Hozzátette: „Az ilyen embereket vezető pozíciókba kell kinevezni. Ők lesznek az utódaink. Erről el kell gondolkodnunk” – fogalmazott az orosz elnök. Hozzátette: biztos abban, hogy a veteránok pozitívan fogják befolyásolni a politikai pártok munkáját, mind helyi, mind országos szinten.
Kapcsolódó
Putyin arról is beszámolt, hogy
Ukrajnában, „a harci érintkezés vonalán több mint 700 ezer ember tartózkodik” jelenleg.
A HVG hangsúlyozza, hogy az orosz alsóházban jelenleg hatalmas fölényben van – a 450 képviselői helyből 324-et birtokol – az elnökhöz szorosan kötődő Egységes Oroszország párt, jelentős ellenzéki frakció pedig egyáltalán nincs.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól