Elmaradt az orosz gazdaság növekedése a harmadik negyedévben éves szinten a második és az első negyedévhez képest az orosz statisztikai hivatal adatai szerint. A hazai össztermék (GDP) 3,1 százalékkal bővült a harmadik negyedévben éves összevetésben. A GDP a második negyedévben 4,1 százalékkal, az első negyedévben 5,4 százalékkal nőtt.
A statisztikai hivatal számításai szerint az idei első háromnegyed évben a GDP 4,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.
A harmadik negyedévben egyebek között
- a feldolgozóipar 5,9 százalékkal,
- a kis- és nagykereskedelem 4,8 százalékkal bővült,
miközben a termelés
- a bányaiparban 1,1 százalékkal,
- a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és halászatban pedig együttesen 5,2 százalékkal esett.
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium az idei évre 3,9 százalékos, jövőre 2,5 százalékos GDP-növekedést vár. Az orosz jegybank ugyanakkor az idei évre 3,5-4 százalékos, jövőre pedig 0,5-1,5 százalékos gazdasági bővüléssel számol.
Az orosz statisztikai hivatal adatain szinte nem is látszik, hogy az ország háborúzna Ukrajnával: a „hivatalos” adatok szerint az orosz GDP 2023-ban 3,6 százalékkal nőtt a 2022. évi 1,2 százalékos csökkenést követően.
Hogy lesz ebből tűzszünet? Rekordköltségvetést csinált az orosz kormány, hogy minél több jusson a háborúra
Az orosz Állami Duma hároméves szövetségi költségvetést fogadott el, amelyben 2025-ben rekordot költenek a háborúra. 13,5 billió rubelt, az orosz GDP 6,31 százalékát fordítanák katonai kiadásokra. Erről itt olvashat többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban