Vasárnap este megérkezett az orosz delegáció Rijádba, hogy az Egyesült Államok képviselőivel tárgyaljon - mondta a RIA Novosztyinak Grigorij Karasin.
A Szövetségi Tanács nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke mellett Moszkva részéről Szergej Beseda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatójának tanácsadója vesz részt az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalássorozat újabb megbeszélésén.A hétfői fordulón minden bizonnyal a fekete-tengeri tűzszünet elérése lesz a fő téma
Kapcsolódó
Az amerikai delegáció vasárnap az ukránokkal is tárgyalt, akik nem vesznek részt a hétfői fordulóban.
Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov, az ukrán delegáció vezetője a Facebookon azt mondta, hogy az amerikai-ukrán tárgyalásokon javaslatokat tettek az energetikai létesítmények és a kritikus infrastruktúra védelmére. Külön érdekesség, hogy - miként Mike Waltz, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap a CBS "Face the Nation" című műsorában elmondta -az amerikai, orosz és ukrán delegáció ugyanabban a rijádi épületben gyűlt össze, jóllehet egymással így hármasban nem ülnek egy asztalhoz.
A hétfői fordulót megelőzően március 18-án telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin és Donald Trump az ukrán konfliktus rendezésének lehetőségeiről. Az elnökök akkor állapodtak meg abban is, hogy technikai tárgyalásokat kezdenek a fekete-tengeri fegyverszünet, a teljes tűzszünet és a tartós béke bevezetéséről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban