A KSH friss adata szerint tavaly 13,2 százalékkal nőtt az átlagos bruttó bér országosan, ez pedig automatikusan a parlamenti képviselők fizetésének emelkedését is jelenti. Egy 2018-as törvénymódosítással ugyanis az előző évi bruttó átlagbérhez kötötték a képviselői fizetéseket, így lényegében automatikussá vált számukra a fizetésemelés – írta meg a 444.hu. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a tavalyi év utolsó hónapjában 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 500 500 forint volt. Erről itt írtunk bővebben >>>
A hatályos jogszabályok alapján a miniszterek fizetéséről maga Orbán Viktor dönt, aki az átlagbér hatszorosában határozta meg a tárcavezetők juttatását, vagyis például
- Rogán Antal a parlamenti frakcióban elfoglalt helye alapján megkapja az alapbért, az 1,94 millió forintot, plusz minisztersége után 3,88 milliót, így összesen bruttó 5,82 millió forintot.
Miközben:
- Kövér László házelnök az alapbér 2,7-szeresét viheti haza, így a bére bruttó 5,24 millió forint lesz márciustól,
- a köztársasági elnöknek, Sulyok Tamásnak pedig a házelnöki juttatás 1,1-szerese jár, 5,76 milliós bérre számíthat,
a képviselői alapbér az előző évi bruttó átlagbér háromszorosa, de az egyes betöltött parlamenti pozíciók további pluszokat jelentenek.
Ennek értelmében
- az a képviselő, aki nem tagja semmilyen bizottságnak és nem is frakcióvezető, bruttó 1 940 400 forintos fizetésért fog a parlamentben ülni,
- ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét kapja, vagyis 2,3 millió forint lesz a fizetése
- a frakcióvezetőknek az alapbér kétszerese jár, vagyis 3,88 millió forint.
Jön a 3000 forintos hús? Fájdalmasabb lehet az egymilliós átlagbér, mint azt gondolnánk
Bár a bruttó 1 millió forintos átlagkereset ígéretével kecsegteti a magyarokat a kormány, ám nem mindegy, hogyan valósul meg ez a cél: ha nem leszünk résen, újfent drasztikus inflációs sokk rázhatja meg az országot. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Tömegsírra bukkantak a budai Várban

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Sípolhat az alkoholszonda egy konyakmeggy után: igaznak bizonyul a legenda

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Még alig volt nyalakodni való idő, de máris megvan az idei győztes
