Márciusban a szolnoki közgyűlés megszavazta, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek a havi jövedelme nem éri el a 150 ezer forintot, évi egyszeri 15 ezer forintos rendkívüli települési támogatást kérhetnek az önkormányzattól. Ha a jövedelem 100 ezer forint alatti, a támogatás összege 20 ezer forintra nő – írta meg a hvg.hu.
Most viszont – a költségvetési egyensúlyra hivatkozva – a Fidesz-KDNP helyi képviselői azt javasolták, hogy szüntessék meg a nyugdíjasokra vonatkozó rendkívüli települési támogatást.
Kapcsolódó
Ezt Györfi Mihály, Szolnok ellenzéki polgármestere tette közzé, hozzátéve: a kormánypárti javaslat „kegyetlen és megalázó” a szolnoki idősekre nézve.
A döntés kapcsán Györfi nyílt levelet írt Orbán Viktornak, akinek szavai – szerinte – élesen szembemennek a Fidesz helyi politikájával. A miniszterelnök egy korábbi, nyugdíjasoknak szóló levelét idézte a polgármester:
A kormány, és személy szerint én is, mindent megteszünk azért, hogy érdemi támogatást nyújtsunk az idősebb nemzedéknek. Szeretnénk megbecsülni azokat, akik évtizedeken át azért dolgoztak, hogy ez az ország talpra álljon és erősödjön. A magyar nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra.
A polgármester így reagált:
Szép szavak! De akkor hogyan fordulhat elő, hogy az Ön pártjának képviselői Szolnokon el akarják venni a 15–20 ezer forintnyi segítséget, amely sokaknak az utolsó védőhálót jelenti?
Györfi Mihály azt kéri Orbán Viktortól: tegye világossá, hogy egyetért-e a szolnoki Fidesz-KDNP frakció tagjainak a cselekedetével. Válaszában nem maga miatt kér állásfoglalást, hanem „a szolnoki nyugdíjasokért”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet