Ami most van, az elfogadhatatlan, nem engedjük, hogy kifosszák az embereket – jelentette ki Orbán Viktor Facebook-posztjában az áremelkedéssel kapcsolatban.
Úgy fogalmazott, „az infláció letörését a 2024-es évben sikeresen végeztük el, de januárban mégis azt kellett tapasztalnunk, hogy néhány élelmiszeripari termék esetében az árak megindultak felfelé".
A kereskedelmi láncok és kereskedők elfogadhatatlan mértékű áremeléseket hajtottak végre – tette hozzá, és felsorolta:
- a liszt ára 40 százalék környékén,
- a tojásé 30 százalék felett,
- a tejtermékeké 39 százalékkal,
- és még az étolajé is 10-11 százalékkal nőtt.
A miniszterelnök megjegyezte, hogy „ez elfogadhatatlan, ez tönkreteszi az embereket".
Orbán Viktor közölte: meg akarnak állapodni a kereskedők képviselőivel, hogy ilyesmi ne történhessen, ez ugyanis kifizethetetlen árakat jelent a családosoknak és a nyugdíjasoknak. Kiemelte: bízik benne, hogy lesz megállapodás.
Ha nem, akkor Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy bizonyos termékeknél vezessen be hatósági árat, és ha ez sem elég, akkor még a kereskedelmi profitok korlátozására is készen állnak.
„Ami most van, az egész egyszerűen elfogadhatatlan, az árak emelkedését mindenképpen meg kell fékezni, nem engedjük, hogy kifosszák az embereket!" – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Újabb 20 termék kerül fel az Árfigyelőre
Miután a nemzeti versenyhatóság jelenleg több eljárást is folytat élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával, a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan újabb, mintegy 20 új termékkategóriával bővül. A fogyasztók jelzései alapján több, kiskereskedelmi láncokat érintő panaszeljárás is folyamatban van. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Hátrányból indulnak a nők, de másért sem érdemes minden nap felönteniük a garatra

Rocksztárként érkezett, arannyal távozott – Mikor leszünk mi is a színpadon?

Ezt nehogy megegye: népszerű terméket hívott vissza a Nébih

Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat
