Az Európai Bizottság (EB) Magyarországi képviseletének tájékoztatása szerint
Magyarország számára is elérhető az uniós árvízi helyreállítási támogatás.
– tudta meg az ATV.
A hazánknak járó támogatás kérdése azt követően merült fel, hogy az árvízkárosult Lengyelországban tett látogatásán az EB elnöke támogatást ígért az érintett régióknak. Ursula von der Leyen szerint akár 10 milliárd eurót is képes folyósítani az Európai Unió az Európai Unió Szolidaritási Alapból, hogy támogassa a kelet-európai országokat az árvízi védekezésben és újjáépítésben. A politikus későbbi posztjában emojikkal jelölte meg Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Ausztriát és Romániát, Magyarországot kihagyta.
Az árvízinfón Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy Magyarország kimaradt az EB elnökének felsorolásából, úgy reagált:
Nem javasolom, hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk, komoly ország vagyunk, elvégeztük a munkát.
Hozzátette:
Valamikor valahonnan egy Ursula nevű hölgy az Európai Unió a Bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget az olyan mint a kutya vacsorája, ha láttuk hisszük, nekünk egyetlen dolgunk van, hogyha baj van magunkra számítsunk, oldjuk meg a feladatokat és szembesüljünk a kihívásokkal.
Az EB Magyarországi képviselete az ATV-t úgy tájékoztatta:
magától értetődik, hogy a támogatás minden érintett ország, így Magyarország számára is elérhető.
A múlt csütörtöki árvízinfón a miniszterelnök azt mondta: van egy eljárásrend, amely alapján katasztrófahelyzetekben az EB segíteni tud. Ezt aktiválni a tagállamok tudják, Magyarország élt ezzel a lehetőséggel. Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott:
ha arra várnánk, hogy Brüsszel segít, akkor nyakig állnánk a vízben.
Hozzátette: így most saját büdzséből kell megoldani, tisztelettel köszönjük Brüsszelnek, hogy legalább gondoltak ránk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Őrületes felajánlást tett Djokovic
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Új tulajdonoshoz kerül az Mfor, a Privátbankár és a Piac & Profit kiadója
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt